1968 tól a "Jon Andreescu" Képző és Iparművészeti egyetem elvégzése után egy útkereső szakasz következett, amit röviden fogalmazva "Metamorfózis" címmel jelölhetek. Ez a megnevezés kezdetben a konkrét alkotásokra is vonatkozik, ahol a figuratív elemek átalakulnak növényi és mértani formákká, vagy közösen alkotnak egy csendéletszerű kompozíciót "Metafizikus kompozíció" címmel. Ebből nőtt ki egy szimbolistának is nevezett metafora melynek egyik képviselője a "Szerelemvirág" címet kapta. A virág a növények násza, a szerelem ünnepe az élet alapját alkotja, ami általánosan igaz az élet minden formájára, beleértve az embert is. Ez az organikus formákból összeállt virágmotívum a kétpólusú nemiségnek, és egyben az élet Földön való térhódításának filozofikus szintézise.

A  kezdeti korszak másik fő alkotása a Büszke Nő. Itt a tartást, az anyaságot, a büszkeséget, a megalkuvásra képtelen erős női tulajdonságokat öntöttem stilizált formába.  A következő lépésben ezeket szinte a nonfiguratívig absztraháltam. A kiindulás ebben a periódusban az "Ünnep" című munkám, melyet az "Anya és Lánya", "Menyecske", "Büszke Nő" és egyéb munkáim követtek.

A Ceusescu-diktatúrában a művészek csak metaforák segítségével mondhatták el a véleményüket a rendszerről; az írók például csak a despotához hasonló történelmi figurák ábrázolásával kommunikálhatták gondolataikat. Az igazságérzetem, és az a skizofrén állapot, hogy mást kell mondani, mint amit érzünk, hogy nem lehet nevén nevezni a tényeket, az igazságot, értelmetlené tette az életről való filozofálgatást és szűkszavúnak éreztem a szobrászatomat. Így változtattam át absztrahált formavilágomat egy figuratív, metaforikus kifejezőeszközé.
Ekkoriban  használt metaforáim a fal, a lázadás, a Harlekin, a kapcsolatok, a manipuláció, szembenézés önmagunkkal, a segítségnyújtás témái és motívumai köré csoportosultak.

A "Fal" a szellemi és fizikai bezártságot, a kirekesztést, a megfeszítettség érzését sugározta expresszív módon. Sugallta a falak közül való robbanásszerű kitörést, a lázadást a diktatúra ellen, azt hogy ne nyugodjunk bele a ránkmért erőszakba, a nacionalista kirekesztettségbe.

A "Harlekin" motívuma a bolondnak álcázott értelem, a túlélés egy testileg megalázott formáját jelképezi. A társadalomból kirekesztett azt a földet birtokolja, ahol éppen megáll, szabad, mert nincs semmije és senkije, így az igazat is kimondhatja, mert csak kacajjal sújtják mondanivalóját és ha éppenséggel pofon vágják, vagy belerúgnak, vigyorogva leplezi fájdalmát. Ilyen munkáim a "Megalkuvó Harlekin" , "A többarcú Harlekin", "A Manipulált", "A Maszk".

A "Szemben önmagunkkal" és a "A meghasonlás" című szobrok a lelkiismeretünkhöz szólnak, és arról a vizsgálódásról mesélnek, hogy mennyire maradtunk hűek erkölcsi normáinkhoz.
A segítségnyújtás és a kapcsolatok témaköre az egymáshoz való viszonyunk kifejezője és egyben az egymásra utaltság a bajban, ami a túlélés egyik hatásos praktikája.

Marosvásárhelyről az Anyaorszába való költözéskor, meg a rendszerváltás vélt szabadsága, új  formavilágot ébresztett bennem. Az érzések kavalkádja új tudatalatti képzetársítások, absztrahálási folyamatok szülőhelye lett. Így születtek főleg bronzból készült alkotásaim dekoratív csiszolt felülettel, környezet meghatározó, életérzésünkhöz igazított formák, mint az "Extázis", "Tájnéző", "A nagy ölelő","Lovag", "Múzsa" stb. című szobrok.

A legújabb szobraim az előző korszakok folytatásaként születnek.

                                                                                                               Diénes Attila