A szobrokba öntött-faragott sors

Vásárhelyi János 2009 

Hogy ?elébb kezdjem? - miként régi baráthoz illik -, régóta kávetem Dienes Attila rendszeres nyilvános bemutatkozásait. Ezek sorozata, számomra immár egy életmű nagyságrendjét jelentik. Töretlen alkotókedvét figyelve, amely állandóan új lehetőségeket, területeket keres (lásd: utóbbi bőrkárpitos fotelszobrait), úgy gondolom még korai lenne nagybetűs életműről beszélni. A szobrász még nem vonult el szobrai társaságában - babérlevelekkel díszítve őket - időnként megnyilatkozni. Még életteli gyarapodást ígér az ouvre, mindnyájunk örömére - és mint ahogy ez kis hazánkban szokás: az irigyek bánatára.

Ha rögtönzött leltárt próbálok tenni az eddig látott munkáiból, nagyságrendjüket is tekintve kiemelt helyet foglalnak el a fém-, illetve bronz szobrok. Ez az alkotójukra jellemző figurális - tágabb értelemben antropomorf - formavilág bronzban, ebben a nemes anyagban, gondosan csiszolt felületekkel megfogalmazva, már-már a végső következtetések filozófáló nyugalmát árasztja.

Ünnep (alumínium, 32x30x40 cm)A fémnek - mint időtálló anyagnak a preferálása jellemző volt a szobrász Marosvásárhelyen töltött utolsó éveire is. Az akkor alkotott zaklatott és fenyegetett próféták, filozófusok figyelmeztető alakjait is fémbe öntötte. Tartásuk méltósága, az archaikus mosoly, a mediterrán kultúra egyetemességének és értékrendjének állandóságába vetett hit volt a kapaszkodó, ott, ahová ennek a kultúrának jobb időkben is csak a visszfénye jutott el. Ezeknek a ?hírnököknek?' tépett, szegényes a ?ruházata", amelyet a kiöntött fém saját törvényei szerint alakított, így érzékeltetve a mindennapokat meghatározó kiszámíthatatlan, kegyetlen és torz kicsinyességet. Csak évek elteltével, az Erdélyből való áttelepülés után, a magyarpolányi, idillnek látszó miliőben simultak ki a felületek, váltottak játékosra a formák. Így tanúskodva e félelmek elmúlásával, a szorongások csökkenéséről, visszatükrözvén csiszolt felületeikkel a Pannon táj maradék derűjének kisugárzását.
Mindez már elégségesnek tűnhetik egy értékes alkotói pálya méltatásához. Bár az életmű szegényebb lenne Dienes faszobrainak említése nélkül. Ha a fémszobrokat a figurális témaválasztás, úgy ezeket, a még Erdélyben faragott faszobrokat a választott téma sokrétűsége jellemzi. Az anyag könnyebb, kézenfekvő alakíthatósága,sajátos tulajdonságai, romlandóbbsága a ?vázlatszerűbb? megfogalmazás irányába engedtek kitérőt A fa szerkezetén alakuló tektonikus, kiegyensúlyozott és játékos kompozíciók Miró pajzán alkotásait juttatják eszembe. Máskor a szerves izomkötegek láncszerű egymásba feszülését, birkózását, a kapaszkodást a semmibe felfüggesztve, szemléltetik. Fából készültek a használati eszközök, bútorok, kompozíciók tárgyakkal, feldolgozások formájában.

A faanyagok méretei lehetővé teszik a monumentalitás iránti vonzalom kiélését, kitörést a kényszerű kisplasztikai léptékből. Ennek a törekvésnek, az adni-vágyásnak tanúja a magyarpolányi temetőkert két métert is meghaladó, öt filozófusának fémszobra. Miként ezt megszokhattuk, bizonyítékául, hogy sorsunkat magunk is alakítjuk (az elesetteknek emléket álló öt párka mondandója szerint is), a szoborcsoport mindeddig elkerülte az avatottak méltatását. A falubeli konfraternitás mindent figyelő szemeit azonban nem kerülték el a nagy méretek. A honorárium nélkül végzett letelepedési einstand, ez az európai igényű szoborcsoport, megkapta a kitüntető ?kopasz indiánok? jelzőt. Ha a kelet-európai groteszk szobrászat gyökereit keressük, úgy nem kell messzire mennünk.

A faszobrok felületéről nem olvasható le alkotásuk folyamata és eszköze, nem borítják őket archaizáló vésőcsapások. Születésük mikéntje lényegtelen, tehát vannak, nem archaizálóak, hanem archaikusak. A paraszti munkaeszközök gazdaságos szemléletét idéző faszobrok a szobrász erdélyi gyökereiről is beszélnek.
Dienes szobrai, az élet sorsfordulóira adott hiteles válaszok.

Vásárhelyi János