Hiperbolikus napóra, kvázikristály és a formák extázisa

Dienes Attila műveiről

Muladi Brigitta művészettörténész

  • A kulturális háttér
  • A romantika, a metafizika, a felfedezések és a korszak pluralitása
  • A munkák
  • Kontextusok, a formák eredete

"A művészet megtörténik."

Borges1

A kulturális háttér

Az emberi kultúrának egyaránt alapjai a racionálisan felfogható, leírható, bizonyítható ismeretek és a nem racionális úton, szimbólumok, tapasztalatok, felismerések és ehhez kapcsolódó tradíciók, minták is. Ennek a kettőnek összeegyeztethetősége a Diénes Attila munkái esetében nélkülözhetetlen, itt a tudatosságnak és az ösztönösségnek, az intuíciónak is szerepe van, sőt az együttműködésük nélkül nem is létezne. A tudományokban ez többnyire lehetetlennek tűnik, de a felfedezésekhez elengedhetetlen a meglevő törvények, átörökített szabályok újragondolása. Bólyai, majd később Einstein a meghaladta az ismert matematikai képletekkel leírható fizikai gondolkodást, kétségbe vonta az aktuális axiómákat, és ebből nőhetett ki a ma már bizonyíthatóvá vált a "paralellák", a görbült terek tézis, és a relativitáselmélet.

Konrad Lorenz: Az emberiség nyolc halálos bűne, című írásában, A tradíció lerombolása fejezetben hosszan taglalja, miért alakul ki szinte törvényszerűen a generációk közötti ellentét, például a nem racionális szokások, normák tekintetében. "A nagyképű felvilágosultságnak ugyanis semmi oka nincs az átvett tradícióval szembeni ellenséges fellépésre." De ennek fordítottja is igaz, a kultúrának szüksége van a folyamatos revízióra azzal szemben, ami már megszokottként, dogmaszerűen öröklődik. Diénes Attila a szobrászat terén keresi a számára megfelelő utat, kerülve a berögződéseket, új ösvényekre tér, de nem tagadja meg a múltat, hagyománytisztelő és modern egyszerre. Vállalja sokirányú érdeklődését, de vannak visszatérő témái: Kiállításán látható művei többféleképpen rendszerezhetők, például visszatérő témái szerint:

 

  • Tudomány: Állóhullám, Napóra, Hiperbolikus napóra, A mindentudás kapuja, Kvázikristály.
  • Filozófia: Metafizikus csendélet, Egyensúly, Mértani test elmozdulása egy szubjektív térben.
  • Mítoszok: A párkák hatalma, avagy az emberiség életfonala, Herakleitosz álma.
  • Hit: A teremtő asztala, Az éden gyümölcse.
  • Hagyományok: Tiszteletadás Euklidésznek Humor, irónia: Lóg az eső lába, Célkereszt, Fontos ember. Erotika: Titkos vágy, Menyecske, Extázis, Pajzán forma.
  • Az élet rejtélye, a genetika: Genom forma I-II.III., Evolúció metafizikus térben, Organikus kompozíció, Szimbiózis.

 

A romantika, a metafizika, a felfedezések és a korszak pluralitása


Maarten Doorman filozófus, művészetkritikus meglehetősen szokatlan, felforgató nézeteket vall az új és a hagyományos gondolkodás, attitűd mai viszonyáról. Kétféle alkatról beszél romantikus és analizáló karakterisztikát különböztet meg, és azt állítja, hogy a romantika jobban átszövi a mai életünket, mint amennyire hisszük. A romantikusok között emlegeti Duchamp-t is, és ezzel jól megkavarja az elméleteket, miszerint a konceptuális művek az újítás bűvöletében a hagyományokat megsemmisítik, eltörlik, új lapot írnak. Doorman egyenesen azt állítja, hogy a Duchamp által előidézett fordulat, amellyel megváltoztatta a művészetet, és a hétköznapi tárgyakat a művészetbe emelte, éppen hogy felerősítette az előzőekben történteket, vagyis a kultúrának és múltbeli tárgyainak kiemelt értéket, tágabb teret adott, a történelem és a művészet utáni korban. A modernizmus után átértékeljük a múltat és ahelyett, hogy a jósolt felejtés megtörtént volna, folyton a modernizmusra hivatkozunk. Így aztán a történelem, a művészet története nemcsak értékes, hanem egyik mai mértékévé válhat a művészetnek.
Éppen így él egyszerre a mában, modernista és romantikus alkat Diénes is, aki a geometriát, az organikus formákat és a klasszikus hagyományos mintázást egyaránt megtartotta eszköztárában, és témái, valamint a felhasznált anyagai és formarendszerei is nagyon változatosak. Erre legjobb példa a több mint 20 köztéri szobra, amelyek között van Bólyai (és Euklidész) emlékének szentelt Marosvásárhelyen felállított Hiperbolikus napórája és a Bólyai portréja is. Habár a "matematika Kopernikuszáról" nem maradt ránk egyetlen hiteles portré sem, mégis, vagy épp emiatt hálás téma megformálni az arcát.
Köztéri plasztikái között van a Hermann Ottó (zoológus, ornitológus, néprajzkutató, stb?) emlékére készült szobra, a Garda, egy hal, amelyről a sokoldalú természettudós rendkívül poétikusan készített leírást.
A művészek között is van, akit kizárólag az új keresése mozgat, és míg mások a szabálykövetőek. Az izmusok egymásutániságában, majd az avantgárdban a hagyományok elkoptak, és az újdonságok kizárólagos érvénnyel egymás után váltakozva határozták meg a művészeti irányokat. Lassan azonban elmosódtak a határok és a diktatórikus művészetfogalmak kilazultak.
Diénes Attila ennek felismerésével sajátos szerepet vállal. Ismerve a múltat, a jelen vibrálásában él, sokféle szerepet vállal, Munkácsy díjas szobrász, de a művésztelepeken tanít is, fáradhatatlanul alkot, de közben design tárgyakat is tervez. Munka közben nem veti el a szenvedélyesen, spontán érkező impulzív késztetéseit, de keresi a rendszert, a szabályszerűségeket, a világot mozgató természeti törvényeket. Változik, és mégis szigorú esztétikai normákat követ.
Noha Diénes kihangsúlyozza, hogy sohasem hitt az izmusok egyeduralmában, inkább a szabad gondolkodásban és az individualista alkotásban, mégis egy sajátos szabályrendszerben működő univerzializmus bontakozik ki művészetéből. A tudomány és a filozófia közös vonásait abban látja, hogy mindezeket nem lehet csupán racionálisan, vagy az érzékelés útján megragadni. A művészet minden formája kiváltságos helyzetben van, képes mindezeket vizualizálni.

Mint ahogy Doorman kifejti, az ember továbbra is szenved a valóság megismerhetetlenségétől, tobzódik a képzelet és a tudomány, az idegen és a nagyon ismerős között, a pluralitás vonzásában, a tömör kifejezésekre áhítozva.
Diénes Attila művészetét is ez a pluralitás határozza meg, egyszemélyben szobrász, enteriőrtervező, bútorasztalos, tájdesigner, kertész. Egyenlő súllyal vannak jelen munkáiban a hagyományos szobrászati formák, a gondosan megtervezett kompozíciók (Hiperbolikus napóra), a kreatív energiák alakította improvizációk (Véletlen találkozások, Metafizikus csendélet), a történeti utalások (Turul, Szent István), az ősi kultúrák emléke (Totem, Sámáncsali), a tudattalan mélységei (Átlényegült formák).

A munkák

Diénes Attila munkáihoz éppen úgy használja a korszak technikai eszközeit, de az anyaggal való személyes találkozás számára mindennél fontosabb. A megtervezett, lemodellezett objektek végleges formájukat, a munkafolyamaton át nyerik el, a gondolat és a mozdulatok intenzitása, vagy lelassulása beépülnek az anyagba, a test energiája, az izzadtság, a lélegzet mind benne van a tárgyakban. Nem a gondolatot fogalmazza meg, hanem a gondolat formálta anyagot prezentálja. Az ő valósága a tárgyalkotás, a környezetformálás, habár újabban virtuális "szobrokat" is készít.
Művésztársával, Dienes Kingával együttműködve szűkebb környezetükben is minden részletet megterveznek, nincs tárgy, amely esetlegesen került volna a térbe. Aprólékos műgonddal, a funkciónak tervezett és kivitelezett tárgyak veszik körül, legyen az régi, vagy új, organikus, vagy mesterséges forma, meditációs helyként működő kertrészlet, műhely, munkahely, hálószoba, bútor, használati tárgy, vagy éppen szobor.
A mindenható információ korában, amikor már virtuálisan vásárolunk, olvasunk, hallgatunk zenét, nézünk filmet, előszeretettel tartózkodunk a közösségi oldalakon, a virtualitás burkában, nem interperszonálisan beszélgetünk, hanem csetelünk, emojikkal fejezzük ki az érzelmeinket, amikor az akció-reakció a felügyeletünk alatt áll, amikor időtlenül folyik velünk a nap - üdítő belecsöppenni egy olyan "igazi" világba, amelynek minden apró részletét létrehozták, Bolyai szavaival, "a semmiből újjá" formálták.
Ezt hozza el Diénes a kiállítótérbe. Számára a mindennapi tevékenységek egyetlen nagy egységbe rendeződnek, Borges-i gondolattal, nincsen kronológia és egymásutániság, a művészet és az élet egybefolyik, minden gondolat egyszerre van jelen, egy pillanat alatt tűnik el és bukkan fel újra. Szinte minden új munkájának van egy Erdélyben készült prototípusa, a 2000-es években ezeket fogalmazta át. A Metafizikus kompozíció 1988-as változata megfeleltethető a 2010-ben készültnek, különböző formákban jelenik meg.
Az Erdélyi életérzés (1980-88) szakrális, spirituális bronz-szobor sorozatban elkezdődött folyamat itt a kiállításon az Égfigyelő, a Végső valóság és az Örök ima című aktuális víziókban teljesedik ki.
Dan Haulic akkor így jellemezte Diénes korai, az Erdélyi életérzés ciklusának szobrait: "...művészete kiszívja az időt az eleven szövetekből, hogy elmélkedő, szent állhatatosságra készítse fel őket, és ha ezekben a szobrokban az élet időnként a halál egy sajátos formájaként jelenik meg, az életen túlmutatva, ünnepélyesen és kérlelhetetlenül, nos mindez annak tudható be, hogy a művész alkalmazott eljárása metafizikai inkább, mintsem csupán régiségtani."
Itt kiállított művei egy poétikus, titokzatos kert, lakói, szellemei, lényei, akik a kiállításon találkoznak össze. Az ember előtt is létező földi törvények megszemélyesítői Herakleitosz, és a Dialektika, az absztrakt elemek Euklidész gyermekei, földi elemek a Kristály, a Víz, az Eső, az ember fogalmai az Egyensúly, az Összetartás. Az élet rejtélyes figurái a Születés, a Teremtés, az Evolúció, a Genom formák, és az Extázis, az elmúlást a Párkák idézik meg.

Kontextusok, a formák eredete

Az európai kultúrában, a képzőművészet sajátos rendszerében működő korszakos művészek mint pl. Henry Moore, Brancusi, egész generációk gondolkodását változtatta meg, de ezen túl mindig akadtak különutas művészek, akik meghaladták korukat, mint az európai újkori szobrászatban, a 13. században első ismert szobrászdinasztia egyik alakja Giovanni Pisano oszlopszentjei, kontraposztban ábrázolt figurái, amelyek szokatlan légiességgel megmozduló drapériákkal ma is friss alkotások.
A mai szobrászok PC-vel dolgoznak, 3D-ben nyomtatnak műveket, nem találkoznak az anyaggal, mint Xavier Veilhan, vagy közelebbi példát említve Szalay Péter egyes sorozataiban, de ekkor sem kerülhetik ki a hagyományos térproblémákat, a szobor helyzetét, a térben elfoglalt helyét, az arányokat, a térbe belemetsző határoló síkokat, a térben helyet foglaló tömegeket.
Henry Moore-ra visszatérve, aki a modernizmus szobrászatának az alfája volt, népszerűségben és hatásában messze felülmúlta kortársait, - éppen azokat a formai fundamentumokat célozta meg, mint művészünk, aki a szobrászat klasszikus figuráját egyrészt megszüntette, másrészt megtartotta, és áttranszformálta a saját, változó, és mégis állandó absztrakt formavilágába. Diénes Marosvásárhelyi gyökerei némileg átalakítják a kortárs művészethez való viszonyát, a modernizmusból azt tartja meg, ami számára fontos, de használja a technika nyújtotta lehetőségeket is. A maradandóság szimbólumát, a követ formálja, de a természeti népek tárgyalakító kultúráját is tiszteletben tartja, vázlataihoz az emberiség ősi építőanyagát, az agyagot használja és a fa különleges szerepet kap nála. A fa használati tárgyként is élő anyagnak hat, a kiállításon olykor az eredetmondák szent fájaként, máskor antropomorf tulajdonságokkal felruházott élőlényként, máskor fizikai jelenségek szemléltető eszközeként jelenik meg. Diénes égre törő fallikus formáiban totemoszlopok, szellemek, istenek, égig érő fák emléke sejlik fel, amik összekötik az égi és a földi világot, vagy egyszerűen csak, mint Buddha halhatatlan fügefája, meditációs hely.
Az erdő, a liget Rudolf Steiner múlt századi különös terápiás antropozófiájában az ember szabadságának, saját magával való találkozásának a helye volt. A fáról Hamvas Béla külön fejezetben emlékezik meg. Legeza Ilona elemzéséből idézek: "A Babérligetkönyv hat könyve a görögség szellemiségének párlata, hódolat a klasszikus kultúra, egy elveszett világ előtt, amelynek erényei: az arány, a világosság, az egyszerűség és a forma, eleme a fény. Ez a klasszikus, azaz Hamvas megjelölése szerint "kristálytípus" jellemzi a görög gondolkodást."
Diénes Attila nem kevesebbet szeretne, a szobrászatnak új értelmet adni, mint Bolyai, aki geometriájával megváltoztatta a térről való gondolkodást: "Bolyai János életműve nem csak geometria, hanem filozófia is. A filozófia a mítosz ellenében azért jön létre, mert a ráció érzékektől mentes fogalmakban akarja megragadni a világot, hiszen a végtelent érzékek útján nem lehet megragadni. Bolyai szellemiségét leginkább művészi úton, saját geometriáját felhasználva lehet megérteni és megértetni. Erre a szobrászat a legalkalmasabb: a szobor, mint művészet, filozófia és mítosz határán születő, érzelemmel és rációval is feltöltött anyag foglalja el helyét az ember környezetében."

 

Muladi Brigitta művészettörténész

 

_____________________________________________________________
1 Jorge Luis Borges: A költői mesterség, (This Crafts of Verse, 1967-68 alapján, Harvard University Press, 2000, Cambridge, Massatchussets, London), Európa Könyvkiadó, Budapest, 2002, p. 10.