Szobrászat, a lélek burka

Dan Haulic, 1984

Várakozás (bronz 40x18x16 cm) 1982Mintha csírázó magját féltve őriznie kellene, Dienes Atilla szobra megfoghatatlan burkot von maga köré: a forma kifelé terjed, miközben befelé kibomlik, paradox űrt kavar titkos lényege körül.

Az Anyaság teltsége az anyag gondosan egymásra rendezett rétegeiben lélegzik, miközben lágyan és virágzón növekszik, a virág szárának ringására emlékeztetőn.

 A köpeny nem tapad a testhez, mintha valami szellemi erő töltené fel a hézagokat, próbálván leválasztani az anyag nehéz kérgét a testről. A költő, Ion Barbu ?az agyag lehámlásának? nevezné, mely láttatni engedi a faragott tömeg körüli testtelen anyagot. Mint amikor a sztoikusok vagy neoplatonikusok középkori fejtegetéseit olvasva álmodozunk a megelevenedő, lelket beburkoló éterről; vagy éppen az egész világegyetemet légies vagy tüzes elemként betöltő spiritus phantasticus-ról, amely lágyan lapul a fém és a kő tömörségében a hagyománynak megfelelően, amely nyomon követhető Synesius-tól Giordano Brunóig.

Talán nem véletlen, hogy az Homage to Erasmus szobrászunk ábrázolásában bánatosan beletörődő és nyugodt maszkot emel egy törzs fölé, amelyen a ruhák merő üregeknek tűnnek. Egy képzeletbeli gyorsulási törvény beleszól a formák objektív növekedésébe, s a szavakkal ki nem fejezhető űr nyilvánvalóan átterjed a pneumára. E szellem Origenész szerint a zuhanó lelkeket az anyag különböző szintjeire futtatja fel, hadd virágozzék a vezeklés ontológiája a meglepetések lugasán. ?Primum aetherea, deinde aerea?: előbb légies, majd légi, s csak eztán ölti fel konkrét érzéki formáját. Az előre nem látható bimbózás, kísértetiesség szobrászunk keze nyomán szarkasztikussá válik. Dienes Attila gobelinje folytonosan lobogó szegélyével kiegészíti háromdimenziós szobrát. A gobelin címe: Arisztotelészi struktúra.

N?i titok (bronz 36x24x20 cm) 1982A nagy mester gondolata azonban másképpen is előhívható, azt sugalmazza ugyanis a fényesség és a megfoghatatlanság virágzó és gazdag áradása, amellyel a szobrász láthatóan dolgozik: a phos, azaz fény szóból képezte Arisztotelész a fantázia szót, a képzelet görög megfelelőjét. Fénye lehet egy különös mosolynak ? melyben a bölcsesség az őrület nagyszerűségét elérve átalakul. Dienes Attila Prófétáit a maguk eksztatikusságában mi sem védi attól, hogy csúfolódás tárgyai legyenek.

Hamispróféta (bronz 30x16x30cm) 1983Hamis próféták vajon, mint a Borges-féle Mervi Hákim, [az Álarcos kelmefestő] ? e hátborzongató leprás jelenés? A konok kopasz koponyák inkább ujjongón hordják titkaikat, éleslátóan korholják a századot a mindennapos eretnekségéért. Mondhatni párbeszédet folytatnak annak a Schaár Erzsébetnek a szobraival, aki az 1982-es Velencei Biennále egyik nagy felfedezettje volt. A magány építészeti kapukba és ívekbe épített tárgyszerű pátoszával Dienes Attila a szubjektivitás nyugtalanságából papi csendet teremt, feltartott ujja jelzi, hogy a jövőbe lát. Ugyanakkor semmi nyoma a szentimentálisan díszítő hagyományra jellemző linearitásnak - az egyik szobor például mítoszromboló együttes, tátott szájú fejek készen arra, hogy dobtüdejükből mint forgó hengerből fel-feltörjön az ének. Homérosz is elmondja a magáét, de láthatóan vele sem kivételezett a szobrász, őt is a Próféták makacs tipológiájának megfelelő külsővel ruházta fel. Éppoly kopasz, mint Donatello Habakuk prófétája ? nevezetesen a Zuccone nevet viselő ? szakálla seprűmódra agresszívan meredezik. Szarkazmus ide vagy oda, nem elevenségének a számlájára írhatóak a művész törekvései és eredményei. Technikai tudáskészletében szerényebb érdemek döbbentik meg az embert: a teremtő föld lenyomata, az égetett anyag gyengéd repedései, amelyek tompán lüktetnek a fénymáz csikorgásától mentesen?

*

Bármily törékeny, ez a kis kerámiaszobor mintha öröktől fogva létezett volna. Nagyravágyó virtuozitásuk hevességén túl az ilyen daraboknak mintha ősrégi rendeltetésük lenne, az évezredes metamorfóziséhoz hasonló. Szürkeségük talán az anyag ásványi mélyében végbement tiszteletet követelő pusztulást jelzik. Szentségtörés ne essék, néhány olyan ókori elefántcsont fantasztikus színtónusát idézik fel bennem, mint a Delphoi-ban fennmaradt jón oszlopfőké. Olyan elefántcsont faragásokat idéznek, amelyeken belül az anyag roppant finom részecskéi a stílus értékén felül páratlan minőséget nyertek, akár egy múmia, amelyről lehámozták a külső réteget.

Afrodité (bronz 35x17x20 cm) 1982?A világ igazi mesterei sírokban nyugszanak? ? jelentette ki Ernst Jünger, igyekezvén megmagyarázni, miért élünk az elmúlt évezred bűvöletében. Régészeti szürkék, találkozások a művészet időtlen hangjaival. Dienes Attila nem utánzón tűzi maga elé mindezeket a célokat, nem azért, hogy az archaikust másolja; állandóan egyfajta termékeny intenzitás teremtő hangsúlyának veti alá őket. Beolvasztja őket egy ma is jelentőséggel bíró mozgásba, amely szembehelyezkedik a posztmodernizmus pedáns végességével és eklektikus telítettségével. Amennyiben művészete kiszívja az időt az eleven szövetekből, hogy elmélkedő, szent állhatatosságra készítse fel őket, és ha ezekben a szobrokban az élet időnként a halál egy sajátos formájaként jelenik meg, az életen túlmutatva, ünnepélyesen és kérlelhetetlenül, nos mindez annak tudható be, hogy a művész alkalmazott eljárása metafizikai inkább, mintsem csupán régiségtani.

Ezért van az, hogy Prófétáinak erős régészeti konnotációja az expresszionizmuson túl azokra a 3. évezredi formákra vezethető vissza, amelyeket Marinál a sivatag végében hantoltak ki, és amelyek viselik az abszolútnak azt az ellentmondást nem tűrően szelíd, kiforrott vonását, amely Malraux-t úgy megbabonázta. A szobrászunk által megformázott egyik arcot Szibillának is nevezhetjük, bár attikai koréhoz még inkább hasonlít, amely India és az ázsiai rejtély felé fordul. Más szobrokon atipikus görög elemek járnak kéz a kézben amarnai kori egyiptomi vonásokkal, mivel ezek az áttérések nem egzotikus területeket hivatottak összeilleszteni, hanem olyan alapvető értéksíkra terelnek, ahol az ellentétek, a dinamika és a statikusság, a bőség és a hiány kiegyensúlyozódnak az egyén sorsán jóval túlmutatóbb igazságra törekedvén. Felszerelkezve vág neki és megőrzi vektoriális hajtóerejéből nyert komolyságát, miközben zord régészeti konfrontációk során megtisztul. Találó metaforával élve: egy etruszk Dienes művészete ezt az előítéletektől mentes horizont célozza. Az izzó képzelet erejével szarkofágban egymás mellé fektetett jegyespár két karcsú alakját visszatartóztathatatlanul viszik egy nagy szekéren, amely úgy fest, akár egy bronz túzok. Lebegnek a túzok-fogaton, amelyet kozmikus erő vonz valamely meghatározhatatlan cél felé. A szobrász nevet is adott neki: Hadész felé.


DAN HAULIC
Művészkritikusok Nemzetközi Szövetsége (AICA)
Tiszteletbeli elnök