Forma és kényelem

Lakásenteri?r, 2009

Novotny Tihamér

 

Diénes Attila szobrászművész és formatervező kiállítása
(Csikász Galéria, Veszprém, 2001. november 3. - 2002. január 1.)

Attilát már 1988-89 óta, tehát a szentendrei MAMŰ kiállításra való felkészülés időszakából ismerem, ezért kötelességemnek érzem, hogy újra szóljak néhány szót Dienes Attiláról az emberről, a művészről ? és Dienes Attilának a Csikász Galériában kiállított szobrairól és szövött szőnyegeiről, természetesen egy parányit érintve azt a szituációt is, hogy az autonóm műalkotásoknak milyen közük lehet az itt látható szintén általa tervezett és kivitelezett, de az elkészítéshez a felesége bőrvarró munkáját meg néha néhány alkalmazott segítségét is igénybevevő bútorokhoz.

Dienes Attila kissé szófukar, zárkózott, nehezen megnyíló személyisége, mértékkel adagolt, nem kérdező, inkább kijelentő mondatai, lassú, mert megfontolt, de az is lehet, hogy csak el-elrévedő beszéde nem ad túl sok fogódzót az őt megismerni akaró ember számára. Ennek valószínűleg az lehet az oka, hogy Erdélyben, közelebbről Marosvásárhelyen született (lásd a Hamvas Béla által megfogalmazott erdélyi karakter egyszerre zárt és nyitott természetét!) , s hogy idestova 60 éves, tehát élete kenyerének a javát bizony már megette, s ebben a korban az ember már nem szeret fölöslegesen fecsegni. Éveinek száma azonban abszolút nem látszik meg rajta, holott áttelepedésével, ha jól tudom, a negyedik otthonát volt kénytelen megteremteni Magyarországon.

Mérlegelt gondolatok-tárgyak, 2006


Tudniillik még Erdélyben, a ceausescui éra Romániájában háromszor rugaszkodott neki e kemény fizikai és lelki megterhelést jelentő erőpróbának. És tegyük hozzá, nem eredménytelenül. Tehát volt mit veszítenie! S bár az utolsók között, azaz 1988-ban, de mégis eljött, mert már nem hitt a változások lehetőségében, ezért inkább a rezsimnek hátat fordító újrakezdés megmérettetését választotta. Ő és a hozzá hasonló sorsú kortársai egy külön rétegét képviselik a magyar kultúrának. Ők azok, akik eljöttek! Mert csak így tudtak embernek, alkotó magyarnak megmaradni; így tudták a fejüket felemelni, és a becsületüket megőrizni.

Jákob lajtorjája, térplasztika; Zabola ? Erdély (diófa 350x250x200 cm) 2009

 

Az idő persze megint túl járt a mindenre elszánt emberi sorsokon. Meghozta azt a változást, amire valójában már senki sem számított. A rezsim csúfosan megbukott. Tessék, lehet újra költözködni! ? Ám ez már túl sok egy embernek ennyi idő leforgása alatt, még ha jön is a tartós kibontakozás kora. Mert nem lehet észre nem venni, hogy itt bizony erről van szó. Mert az a bizonyos felszólítás mindannyiunknak szól, a magyarországi és erdélyi magyaroknak ugyanúgy, mint az Erdélyből ideszármazottaknak. Reményeink szerint a részek valamilyen szempontrendszernek megfelelve újra összeolvadhatnak és belőlük újszerű szellemi egész lesz.


Dienes Attila absztrakt vagy félabsztrakt szobrai ? legyenek azok fából, bronzból vagy kőből megalkotva ? túl azon, hogy ideális formák rendkívül érzéki megtestesülései, egyszersmind anyagi létük cáfolataiként is tételeződnek. Ez viszont csak egy dologgal magyarázható: olyan szellem lakik bennük, amely a reális, tehát evilági tér- és anyagszerkezetükön túlmutat.
A bútorok esetében pedig a szerencse éppen az, hogy a bennük, rajtuk és általuk alkalmazott aktív formák, egyszerűen hasonlítanak az itt kiállított szobrok egy némelyikére, s ugyanakkor megőriznek valamit az autonóm plasztikák egyetemes szellemiségéből is. Azaz funkcionális rendeltetésükön túl, metafizikus célokat is szolgálnak.
A kő, fém és faszobrok, a szövött szőnyegek és a bútorok társaságában egyszerre érezhettük magunkat egy egzakt kiállítótérben, a formák templomában, és egy kényelmes lakás otthonában.

Novotny Tihamér